Bejelentés


Kapirgálók Törödés az állatokal!











Szárnyasaink keltetéséről!

A tenyésztőnek a keltetésekre már az előző év őszén fel kell készülni.
Ki kell válogatni a tenyészállatokat. Minél több vérvonalból állítsuk össze a törzseket, főképpen a hím ivarúak legyenek idegen vérvonalúak, legalább minden második évben.

Alaposan készítsük fel az állatokat fizikálisan vitaminokkal, nyomelemekkel és ásványi anyagokkal, valamint megfelelő takarmánnyal a tavaszi tenyészév kezdetére. Végezzük el a tenyészállatokon a labor vérvizsgálatokat, és a legalapvetőbb gyógyszerekkel kezeljük le őket. Pl.: baromfinál a pestis elleni gyógyszert ne felejtsük el.

Már január végén gyűjthetjük a tenyésztojásokat és azt gondosan tároljuk. 8-10 napnál nem ajánlatos tenyésztojást tárolni, mert az a kelés-arány rovására mehet. Kb. 8-10 oC hőfokon tároljuk, enyhén sötét helyen és naponta egyszer 45o-os szögben forgassuk meg. Vigyázni kell, hogy a tojások a fészkekben ne fázzanak meg. Naponta többször szedjük össze. A tojó fészkek alaposan legyenek bealmozva fészek anyaggal pl.: széna, szalma, forgács stb. Fészek anyagnak legjobb alom a réti széna, ebben kevésbé telepednek és szaporodnak el az élősködők. Tojás termelés előtt a szárnyasokat és a tojó fészkeket alaposan szórjuk be élősködők elleni szerekkel. Pl.: igen jó a Domotox háztartási rovarirtó szer.
Vigyázzunk, hogy a fészek nedvesség tartalma meg legyen, esetenként a fészek környékét nedvesítsük be langyos vízzel. Így a kotlós az ülés alatt nem szárad ki és fizikálisan nem soványodik le költési ideje alatt. A kotlós előtt kis edénykében mindig legyen tiszta iható víz. Hetente egyszer vitaminos vizet adjunk neki. Az etetőben lehetőleg csak egészséges kukorica legyen, ugyanis a tojások fűtéséhez legalkalmasabb a kukorica.
Lehetőleg a kotlóst nyugodt helyre tegyük és 12-18 oC melegre. Ügyeljünk arra, hogy napi egy alkalommal 5-6 percet lent legyen a fészekről, hogy a fontos dolgait el tudja végezni. Eközben a tojások is szellőznek.
A tojásokat ha gépbe, vagy kotlós alá rakjuk - főképp távolabbi szállítás után -, szobahőmérsékleten 6-8 órát pihentessük, előmelegítsük. Közben a gépet is és a fészket is előmelegítjük.
A kotlós alá ajánlatos ilyenkor műtojásokat tenni.
A keltetőgépet üzemkezdet előtt formalinnal fertőtlenítsük majd alaposan szellőztessük ki, utána rakjuk be a tojásokat a felfűtött gépbe. A kotlós alá szánt tojásokat pedig enyhe hypós nedves ruhával áttöröljük. Így a fertőzés elkerülhető.
Mielőtt a tenyésztojásokat beraknánk a gépbe, vagy kotlós alá, alaposan válogassuk át. Ne kerüljön bele túl kicsi, túl nagy, deformált, repedt héjú, vékony héjú, mészhiányos tojás. Mindig győződjünk meg, hogy csak ép, egészséges, tiszta tojások kerüljenek be keltetésre.
Lehetőleg ne rakjunk más-más fajta tojásokat sem egy helyre. Pl.: nem ajánlatos a tyúk tojáshoz rakni liba-, kacsa tojásokat, mert az nem hoz sikeres kelési eredményt, ugyanis a kelés ideje alatt más a libának, kacsának, tyúk tojásnak a hőfok igénye, páratartalom igénye. Amely gépben liba és kacsa tojást keltetünk soha ne tegyünk bele más tojást, ugyanis a kacsa liba szalmonella fertőzés a leggondosabb kezelés után is megmarad és a tyúk-, gyöngyöspulyka-, fürj tojásra az már veszélyt jelent.

Ajánlatos, hogy a gépben vagy kotlós alá rakott tojásokat 6 nap után lámpázzuk le, és a fiatlan tojásokat távolítsuk el, mert esetleg erjedés útján fertőzést okoznak az egészséges, bevált tojásokra.

A BAROMFIAK KELTETÉSE, NEVELÉSE

A baromfiállományt tenyésztés céljából alaposan megválogatták. Szelekciós szempont volt a testsúly, a toll színe, a tojáshozam. Magkakasnak, gúnárnak, gácsérnak az erős ivarjellegű, előnyös tulajdonságú egyedeket választották ki. Általában 8–10 tyúkra hagytak egy kakast. A bevált jól tojó és kotló tyúkokat négy-öt évig is megtartották, a tenyészkakasokat, gunarakat szintén .Háziszárnyasaink tojáshozama, kotlási hajlandósága fajonként nagy eltéréseket mutat. Valószínűleg a domesztikáció fokától és a tartásmódtól függően növekszik az évi tojáshozam. A tyúkok 100–180, a gyöngytyúkok 60–80 (ritkán 100), a kacsa 20–30 (de kivételesen 70–80 is), a pulyka 20–30 (ritkán 40–50) tojást rak le évente. A lúd tavasszal 8–10 (legfeljebb 12–15) tojást rak, s a ritkább nyári tojószezonban adhat még 5–6 tojást. A kacsa később kezdi a tojásrakást, mint a liba, tojóévadja általában árpaérésig tart. A galamb mindig két tojást kelt ki, majd újabb két tojást rak és ismét költ. Kevéssé domesztikálódott a páva, amely évente mindössze 3–6 tojást rak.
A tyúk az év folyamán, újévtől szeptemberig többször kotlik. Ezzel szemben a pulyka, s különösen a kacsa igen ritkán ül el, ezért igen gyakran tyúkokkal keltetik ki az ő tojásaikat is. Tyúk alá 14–15 kacsatojást vagy ugyanannyi pulykatojást tettek. Mindig tyúkokkal keltették ki a gyöngytyúk tojásait, mert az még ritkábban ült el, mint az előbbiek. A kotló nagyságától függően tettek alá 24–25, de legfeljebb 28–30 gyöngyöstojást. A keltetés időtartama tyúktojás esetén 3 hét, a lúd, kacsa, pulyka, sőt a gyöngytyúk keltetésének ideje is 4 hét.
A tyúkültetés, csirkekeltetés időszakai közül kettő válik ki gyakoriságával és fontosságával: a tavaszi (áprilisi) és az ún. „két Boldogasszony közi” (augusztus 15.–szeptember 8.), azaz a nyár végi keltetés. Ritkábban fordul elő az egészen korai ültetés (február–március), amikor fűtött helyen, a szobában készítenek fészket a kotlósnak. Tavasszal és nyáron fűtetlen kamrában, istállóban ültetik meg a tyúkot.
Sok vidéken emlegetik a „kazal alá” keltetett csirkéket. Ezek búzahordás idején, július végén kelnek ki, s a szérűn „kazal alatt” nevelkednek.
Tyúkültetéshez gondosan készítik elő a fészket. Rendszerint kerek kosárba, szitakéregbe, fedeles tyúkültető kosárba, bucsérba vagy lúdkasba tesznek búzaszalmát, majd a kotlós nagyságától függően 17–25 tyúktojást. Tyúk alá legtöbb vidéken 21–23 tyúktojást tesznek. Az egyszerre költött csirkéket egy kotlósalja, egy tyúkalja néven emlegetik. A nyugtalan kotlót rostával szokták leborítani, hogy ne tudjon megszökni. Keltetéshez a piacon nem vettek, s lehetőleg kölcsön sem kértek tojásokat. Ültetés előtt két héttel kezdték meg a tojásgyűjtést, hogy mind friss legyen, s több tyúktól gyűjtötték össze. Fontos volt, hogy szemes, azaz termékeny legyen.
Lúd alá 15-nél több tojást nem szoktak tenni. A lúd évente egyszer, ritkábban kétszer költ, s mindig a saját tojásait. A második kelésből származó liba neve sarja, sarjúliba.
A keltetés a várakozás időszaka. Egy hét után lámpázással, átvilágítással vagy vízpróbával vizsgálták meg a tojásokat, van-e bennük élet. A lámpázás csak az 1900-as években jött szokásba. Azelőtt langyos vízbe tették a tojásokat: a záp lemerült, az élő fennmaradt a vízen.
Bárhol ült a kotlós, ivóvizére, élelmére, a tojások szellőztetésére, keverésére és takargatására gondja volt a gazdasszonynak. Búza, árpa, kukorica, s a Tiszántúlon régebben főtt köles volt a tápláléka, amibe porrá tört tojáshéjat és különféle füvek porát keverték. A kotlós többnyire a kemence hamujában „fürdött”, mikor leszállt a tojásokról. A kelés várható időpontja előtti napokban az asszonyok már nagyon figyeltek a tojások hangjára, minden zörejére. Itt-ott szokásban volt a kemény héjú tojások – főként lúdtojások – héjának puhítása is. Rövid időre langyos vízbe helyezték a tojást, hogy héja puhuljon és a kisliba könnyebben áttörhesse.
Nem volt ennyi gond a kisebb fészekalját kitevő (10–12 db), lopva vagy orozva kőtt csibékkel. Ráadásul ezek erősebbek, edzettebbek voltak, mint a többi, ezért szívesebben hagytak belőlük magot. A gépi keltetéssel szemben a régi vágású falusi nép sokáig bizalmatlan volt. Galgamácsa (Pest m.) asszonyai az 1950-es évek végén az aszódi, gödöllői keltetőállomásokon még sem tojást, sem naposcsibét nem vásároltak. Orosházán viszont már az 1880-as években megjelent a keltetőgép, s helybeli feltalálók újabb gépezeteket fejlesztettek ki .A tavaszi csirkéket csak két hét után engedték ki a szabadba. A kotlóssal átlagosan öt hétig voltak együtt. Addig a csirkék önállósodtak, s hathetes korukban már ülőre szoktak.
Mivel a tyúk tojáshozamára szükség van, előfordul, hogy lerészegített kappant fognak be csirkehordásra. Keltetésre viszont nem alkalmas, mert teste nem melegszik fel a kellő mértékben. A kotló tyúkot hideg vízbe mártogatták vagy két-három napig sötét helyen éheztették, ha azt akarták, hogy elhagyja a kotlást.
A naposcsibe és a többi pihés apróság táplálására a gazdaasszony gondot viselt, s naponta 4–5 alkalommal etetgette őket. Első eledelük rendszerint apróra darált kukorica, morzsolt kenyérbél. Sok vidéken szétmorzsolt túrót, felaprított főtt tojást adnak eléjük.Négy-öt napos koruktól fogva „zöldet is kapnak” (apróra vágott búzasást, lucernát, káposztalevelet). A kiskacsa tápláléka a libáénál változatosabb és bővebb is: vizes darájához apróra vágott kaprot, lucernát kevernek.
Ivóvizet agyagedénybe, csirkecserépbe kap az aprójószág, s kevés sót is hintenek a vízbe.
A csirkenevelés fontos eszköze a vesszőből font védernyő, a magyar nyelvterület túlnyomó részén elterjedt csirkeborító. Ennek négy hagyományos típusa közül a tetején nyitott csonkakúp forma a legismertebb. Főként a Dunántúl és a Kisalföld tájain kedvelik a jurtára emlékeztető formát, a Dél-Alföldön pedig a kúpos kunyhó alakját követő borítót. Lécekből készült hasáb alakú borítókat újabban és szórványosan csaknem minden vidéken használtak. A tárgycsoport nevei közül a borító terjedt el leginkább. Puplik a neve Nyitra, Bars, Hont, Észak-Pest és Nyugat-Nógrád falvaiban, ketrec a palóc és barkó területeken. Kasnak hívták Gömör, Észak-Borsod, Abaúj magyarjai, illetve a keleti székely nyelvjárások. Etető a neve északkeleten Zemplén-től, Ungtól egészen a Szilágyságig. A csibék – s néhol a kiskacsák – az udvaron elhelyezett borító alatt zavartalanul csipegethetik táplálékukat. Ott a tyúkok, nagyobb csirkék nem szedhetik el a táplálékot, nem boríthatják fel az itatójukat. Erős napsütés ellen a borítót árnyékolni szokták, ráterítenek valami használt pokrócot vagy ruhadarabot.











Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!