|
A vizslatartás egy életforma
A Kozáromi kennel tulajdonosaként két rövidszőrű magyar vizslát nevelek, Körösvölgyi Solymász Haris "Frakk" (kan) és Magyarkúti Eper (szuka).
Gyerekkorom óta mindig volt kutyám - többnyire kuvaszok - és mióta a vizslák nálunk vannak, azóta az életem megváltozott.
Először Frakk került hozzánk 8 hetesen, nevelgettük, tanítgattuk kertes házunkban, sokat sétáltunk, aztán jött egy kósza ötlet: vigyük el kutyasuliba. A neten keresgélve találtam meg Miczek Zsófi vizslaiskoláját, amiről persze fogalmam sem volt, hogy itt vadászkutya-kiképzés folyik. Csak az első alkalommal derült ki számomra, hogy hova keveredtem, hogy itt kacsákat kell hurcolni, meg fácánt kell állni. Így kezdődött, véletlenül.
Aztán kijártuk a sulit, levizsgáztunk, aztán még több vizsga, jöttek a versenyek és ha már itt tartunk, akkor menjünk el vadászatra is.
Menet közben Eper is megérkezett, vele is végigcsináltunk minden vizsgát. Kiváló képességeit felfedezve versenyekre járunk, és büszkén írom: nagyon eredményesen.
Minden nap 2-3 órát vagyok velük a szabadban, ahol kedvükre mozoghatnak. Vadászszezonban
minden hétvégén a hajtás oszlopos tagjai vagyunk. Én ugyan nem vadászom, de igazán lehet élvezni a kutyák gyönyörű munkáját, nem beszélve a megpróbáltatásokról, ahogy a kutya és gazdája 5-6 órán keresztül hóban-fagyban dolgozik. Soha nem gondoltam volna, hogy vadászatok résztvevője leszek.
Tavasztól őszig pedig a versenyekre való felkészítés foglal el. Minden nap csinálunk valamit, lehet, hogy csak sétálunk, de a vizslák szeretnek dolgozni, megfelelni gazdájuknak, ezért minden alkalommal beiktatunk egy kis munkát is.
Így telnek napjaim mióta vizslatulajdonos vagyok. A vizslatartás egy életforma.
Természetesen nem azt mondom, hogy csak az tartson vizslát, aki így szeretne élni és ennyi időt a kutyával tölteni, de így lehet a vizslában rejlő hatalmas intelligenciát felfedezni és ebben örömöt lelni.
Ferich László
|
|
