Bejelentés



Állj a határnál, híven, régi jelkép igaztalan világban az igaz, tiltó szobraként,nyúlj el a küszöbre
FAJTÁM ÖRZŐJE,BÖLCS , MAGYAR KUVASZ. (KOSZTOLÁNYI DEZSŐ)

MENÜ










Hírek
NEMZETI KINCSÉ NYILVÁNÍTOTTÁK A KUVASZT

32/2004. (IV. 19.) OGY határozat a védett őshonos vagy veszélyeztetett, magas genetikai értéket képviselő tenyésztett magyar állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról A magyar nép történetéből ismert, hogy ősidőktől fogva milyen szoros volt kötődésünk az állattartáshoz, állattenyésztéshez. Hazánkban a Kárpát-medencében őshonosnak mondott fajok és fajták (a továbbiakban: fajták) fenntartása is védelmet kapott az állattenyésztési törvényben. A régi magyar háziállatfajták köre azonban ennél nagyobb sugarú, mert az „őshonos” fajtákon túl számos olyan, hosszú időn keresztül tenyésztett fajta él hazánk területén, amely állatfajták a magyar nemzeti kultúra részét képezik. A régi magyar háziállatok az emberi munka évszázados eredményei. Történelmi múltunkhoz tartoznak, nemcsak az állattenyésztés történetéhez, hanem a teljes magyar történetiséghez is. Hozzátartoznak a magyar tájhoz, részei nemzeti identitásunknak, őshonos állataink ma is élő, eleven örökségünk. Az Európai Uniós csatlakozás küszöbén a Magyar Országgyűlés megkülönböztetett figyelmet fordít arra, hogy nemzeti létünk 1100 éves értékeit, eredményeit megőrizzük, és Európában ezzel is kifejezzük nemzeti karakterünket. 1. Ennek szellemében a Magyar Országgyűlés a védett őshonos és régi magyar állatfajtákat nemzeti kinccsé nyilvánítja. 2. A nemzeti kinccsé nyilvánított állatfajták tenyésztését, állományának fenntartását, és az ezekkel összefüggő tevékenységeket az állam elősegíti. 3. A védett őshonos és régi magyar tenyésztett állatfajták megőrzése nemcsak állami feladat, nemzeti kinccsé nyilvánításuk a civil és gazdálkodó szervezetek, valamint a magánszemélyek összefogására buzdít. 4. A védett őshonos és régi magyar állatfajtáknak szerepe van az oktatásban, a művészetekben, nemzeti identitásunk megtartásában. Esztétikai értéket képeznek, a bennük rejlő génállomány gazdasági jelentőséggel bír. 5. A nemzeti kinccsé nyilvánított állatfajták jegyzékét a határozat melléklete tartalmazza. A jegyzék felülvizsgálatáról - legalább 5 évente - a Kormány gondoskodik. 6. A mellékletben felsorolt állatfajtákat magyar őshonos állatoknak tekintjük, amelyek egyben - nevükben és képi megjelenésükben - Magyarország szimbólumai. 7. Ez a határozat a közzétételét követő 15. napon lép hatályba. Melléklet a 32/2004. (IV. 19.) OGY határozathoz SZARVASMARHAFÉLÉK Magyar szürke szarvasmarha Magyar tarka szarvasmarha Magyar bivaly JUH Fehér hortobágyi racka Fekete hortobágyi racka Gyimesi racka Cigája Cikta KECSKE Magyar (parlagi) kecske SERTÉS Szőke mangalica Fecskehasú mangalica Vörös mangalica TYÚKFÉLÉK Fehér magyar tyúk Sárga magyar tyúk Kendermagos magyar tyúk Fogolyszínű magyar tyúk Erdélyi kopasznyakú tyúk (fehér, fekete, kendermagos) PULYKA Rézpulyka Bronzpulyka LÚD Fodrostollú magyar lúd (fehér, szürke, tarka) Simatollú magyar lúd KACSA Magyar kacsa (fehér, tarka) GYÖNGYTYÚK Magyar gyöngytyúk (fehér, ezüst, tarka, kékesszürke) NYÚL Magyar óriás nyúl LÓ Gidrán Lipicai Kisbéri félvér Nóniusz Shagya-arab Furioso-North Star Hucul Magyar hidegvérű SZAMÁR Magyar (parlagi) szamár HAL Pontyok (attalai tükrös ponty, biharugrai tükrös ponty, bikali tükrös ponty, tiszai nyurga ponty, dinnyési tükrösponty, geleji nyurga ponty, szajoli tükrös ponty, hajdú T1 tükrös ponty, hajdú P1 pikkelyes ponty, hajdúszoboszlói tükrös ponty, hortobágyi tükrös ponty, hortobágyi pikkelyes ponty, dunai vad ponty, varászlói tükrös ponty, balatoni sudár ponty, mórichelyi tükrös ponty, nagyatádi tükrös ponty, szarvasi 215 tükrös ponty, szarvasi P34 pikkelyes ponty, P31 pikkelyes ponty, szegedi tükrös ponty, tatai aranysárga pikkelyes ponty, tatai palaszürke pikkelyes ponty, tatai hátpikkelyes tükrös ponty, tatai acélos nyurga ponty, ráckevei dunai tőponty) Leső harcsa Tok-félék (sima tok, sőregtok, vágótok, viza) Sebes pisztráng KUTYA Komondor Kuvasz Mudi Puli Pumi Magyar agár Rövidszőrű magyar vizsla Drótszőrű magyar vizsla Erdélyi kopó GALAMB Alföldi buga galamb Alföldi (kőrösi) keringő Bácskai hosszúcsőrű keringő Bajai keringő Budapesti bíbic Budapesti magasröptű csapos keringő Budapesti magasröptű keringő Budapesti rövidcsőrű Budapesti tollaslábú gólyás Budapesti tükrös Ceglédi rövidcsőrű szívhátú Csepeli magasröptű hófehér keringő Debreceni pergő Dél-Bácskai keringő Egri kék keringő Hódmezővásárhelyi ernyőszemű keringő Kecskeméti keringő Kiskunfélegyházi keringő Kiskunfélegyházi simafejű keringő Komáromi bukó Magasröptű magyar deres Magyar begyes Magyar csirkegalamb Magyar díszposta Magyar óriás galamb Magyar szarkakeringő Makói magasszálló keringő Miskolci keringő Monori keringő Szegedi magasszálló Székesfehérvári bukó Szolnoki bagdetta Szolnoki keringő Szováti kék

tovább >>





HU A KÉPEN NOMÁD PÁSZTOR LAJBI-BÁRÓ 54/b sz. FCI standard KUVASZ Származása: Magyarország Felhasználása: Házak, birtokok, telepek és haszonállatok, továbbá személyek őrzése-védése. Sport - és munkakutyának is alkalmas. FCI besorolása: I. fajtacsoport Juhász- és pásztorkutyák Munkavizsgára nem kötelezett fajta. Rövid történeti áttekintés: ősi magyar pásztorkutya. Elődei a honfoglaló magyarokkal kerültek a Kárpát-medencébe, akik nyájak őrzésére használták a ragadozó vadállatok és a rablók ellen. Az Árpád kortól a XX. század elejéig, fejlett vadászösztönét felismerve, előszeretettel alkalmazták vadászatra is. A pásztorkodás meg szüntével eredeti alkalmazása is csökkent, bekerültek a falvakba és a városokba is. Általános megjelenés: Erős, hullámos szőrű, nagy testü fajta. Tetszetős külseje nemességet és erőt sugároz. Test tájai arányosak, nem megnyúltak, de nem is zömökek. Csontozata erős, de nem durva. Izomzata szikár, izületei szárazak. Oldalról a törzs és a végtagok a négyzethez közel eső téglalapot formálnak. Jól izmolt; szilárd szervezetű, élénk vérmérsékletű, könnyed mozgású. Külleme fáradhatatlan munkabírásról tanúskodik. Fontos méretarányok: A marmagasság százalékában: Törzshosszúság: 104% Mellkasmélység: 48% Dongásság: 27% Övméret: 120% Fejhossz: 45% Az orrhossz a fejhossz: 42%-a A fülhossz a fejhossz: 50%a Viselkedés és jellem: Bátor, félelmet nem ismerő fajta. A gondjára bízott személyeket, vagy vagyontárgyakat élete árán is megvédi. Önérzetes, rossz bánásmód esetén eldurvul. Hűséges, megbízható, gazdáját és környezetét szerető. Térigénye nagy. Igénytelen, ápolása egyszerű, a legzordabb időjárást is elviseli. A szeretet és törődést meghálálja. TESTFELÉPÍTÉS 1. Fej A kuvasz feje jellegzetes ék alakú, a testtel harmonizáló, tetszetős és nemes. Kifejezett erő sugárzik róla. Megnyúlt, de sohasem hegyesedő. Rokon fajtáitól leginkább a feje különbözteti meg. Jellemzően szikár - száraz. A kanoké valamivel vaskosabb. Agykoponya: Koponya: A fejtető széles, homloka enyhén domborodó. A homlok közepén kifejezett hosszanti árok húzódik. Stop: A stopvonal enyhe lejtésű, tágan ívelt. Arckoponya: Az arcorri rész széles, hosszú, és igen erőteljesen izmolt. Orrtükör: Az orrhát egyenes, az orr egyenletesen keskenyedik, de sohasem hegyesedik el. Orrtükre tompa metszésű, fekete. Ajkak: Feketék, feszesek, a szájzugban csipkézett szélűek. Állkapocs/Fogak: Fogazata erőteljes, szabályos és teljes, ollósan záródó. Szem: Ferde vágású, mandula alakú, sötétbarna. A szemhéjszél fekete, feszesen simul a szemhez. Fül: A fejtető egyenes folytatásából vízszintesen ered, tőben megtört, felső harmaduk a fejtől kissé eláll, majd teljesen hozzásimul. Tompa V-alakot formáz. Figyelő helyzetben füle meglebben, de sohasem áll fel, és nem csavarodik. 2. Nyak: Tarkója rövid. Nyaka a vízszintessel 25-30 fokos szöget zár be. Erőteljes izomzatú, inkább rövid, mint középhosszú, nincs rajta lebernyeg. Kanokon a szornyakörv és a mellsörény kifejezett. =0>src=honlapkepek/magyarkuvasz/qi_eZnuJRv/nagy/barojpg_014.jpg border 3. Törzs A törzs, és a végtagok oldalról nézve a négyzettől csak kis mértékben éltérő, fekvő téglalapot alkotnak. Mar: Hosszú, és határozottan a hát síkja fölé emelkedik. Hát: Középhosszú, egyenes, széles, jól izmolt és feszes. Ágyék: Rövid, feszes folytatása a hátnak. Far: Enyhén csapott, gazdagon izmolt, széles, rajta a szőrzet dús, ami a túl nőttség látszatát keltheti. Szügy: Síkja közepén előredomborodó a szegycsont gazdag izomzata miatt. Közepesen széles. Mellkas: Mély, hosszú, és enyhén dongás. Alsó keresztmetszeti vonal és has: A has alsó vonala a mellkas alsó vonalának folytatása. Hátrafelé kissé felhúzott. 4. Farok Alacsonyan tűzött, az enyhén csapott far egyenes folytatása, határozottan lefelé irányul. A vége enyhén felfelé hajlik, de nem kunkorodik, kiegyenesítve a csánkig ér. Izgalmi - figyelő állapotban legfeljebb az ágyék szintjéig emelheti. 5. Végtagok Elülső rész: Lapocka: Hosszú, dőlt, feszesen fűződik a mellkashoz, mozgékony. Váll: A vállbúbok a szügy síkjába esnek, feszesek, jól izmoltak. Hosszú, dőlt, feszesen fűződik a mellkashoz, mozgékony. Felkar: Középhosszú, jól izmolt, eleje és vége a törzs hosszanti síkjától egyenlő távolságra van. A felkar a lapockával 90 fokos szöget zár be. Könyök: Száraz, szorosan a mellkashoz záródik. Az alá nem húzódik, de el sem tőle. A felkar az alkarral 120-130 fokos szöget alkot. Alkar: Arányosan hosszú, egyenes, tömör, szikár izomzatú, mely a lábtő felé erős inakban folytatódik. Elülső lábtőizület: Jól fejlett, feszes, száraz, inai acélosak. Elülső lábközép: Arányosan rövid, szikár, az alkar és a lábközép által bezárt szög 165-170 fok. Elülső mancsok: A mancsok kerekek, vagy kissé oválisak, feszesek. Az ujjak rövidek, lefelé íveltek, magasak (középen nem érintik a talajt), rugalmasak, szorosan zártak. A talppárna és az ujjpárnák rugalmasak, feketék. A karmok kemények, erősek, feketék, vagy palaszürkék. Elülső végtagok állása: Elölről nézve szabályos, ha a vállszöglet közepétől a talajra húzott merőleges vonalak egybeesnek a végtagok tengelyével és a mancsot a 3., 4. ujja között felezik. Oldalról szabályos, ha a könyökizület közepétől a talajra húzott merőleges a végtagok középvonalában halad a lábtőig. Hátulsó rész: Comb:.Hosszú, széles, tömeges izomzattal feszesen fűződik a medencéhez. A medence és a combcsont 90 fokos szöget alkot. Térd: Terjedelmes, izmolt. A térdizületben a fel- és az alcombcsont 110-120 fokos szögben találkozik. Alcomb: Hosszú, tömeges izomzata feszes inakban folytatódik a csánkig. Hátulsó lábtő: Hosszú, széles, terjedelmes, száraz, inas. A csánkizület hajlása 130-140 fokos. Hátulsó lábközép: Rövid, vékony, szikár. Oldalról, és hátulról nézve is merőleges. Hátulsó mancsok: A mancsok oválisak, az ujjak rövidek, szorosan zártak, feszesek. A talppárna és az ujjpárna rugalmas, fekete. A karmok feketék, vagy palaszürkék. Végtagok állása: Oldalról szabályos, ha a térdizület a csípőszöglet alatt, a mancs a csípoizület alatt helyezkedik el. Az ülőgumóról a sík talajra bocsátott merőleges érinti a sarok-gumót. Hátulról szabályos, ha az ülőgumó közepéről a talajra bocsátott merőleges a végtagok tengelyével halad, a végtagok párhuzamos lefutásúak és a talajon közepes távolságra helyezkednek el egymástól. 6. Mozgás Lépése hosszú, lassú. Ügetése gyakran oldalazó, vágtája tértölelő, lendületes, kitartó. A könyök a testhez simul, oldalirányú kitérés nélkül. A mozgás könnyed, ruganyos. 7. Bor Sok pigmentet tartalmaz, palaszürke, feszes. Az orrtükör, a szemhéjszél és az ajak fekete. A talppárna fekete, vagy palaszürke. Kívánatos a szájpadlás sötét színezete, de eltűrhető mély pigmentű tarkázottság. 8. Szőrzet Szőrzete közepesen durva, hullámos, kissé merev és nem nemezesedik. A durva felszőrök aljában finomabb pehelyszőrök vannak. A fejet, a füleket, az elülső végtagok elülső, és oldalsó felületét, a hátulsó végtagok comb alatti tájait és a mancsokat rövid, 1-2 cm hosszúságú, egyenes lefutású, sűrű szőr fedi. Ugyancsak rövid, és sima lefutású az elülső szabad végtag elülső és oldalsó felületének, valamint a hátulsó végtag comb alatti tájainak szőrzete. A szabad végtagok hátulsó élén 5-8 cm hosszúságú szőrzászló van a csánkig. A nyakon szőrnyakörv van, amely a szügyre lehúzódva mellsörényt alkot, ez különösen a kanokon kifejezett. A törzs, a comb és a felkar szőrzete gazdagon hullámos, közepes hosszúságú (4-12 cm), sűrűn szőrtarajokat, forgókat alkot. A farok egész hosszában dús, hullámos szőrrel fedett, alsó felületének szőrzete a leghosszabb (10-15 cm). Szín: Fehér, elefántcsontfehér megengedett. 9. Méret Marmagasság: Kanok: 71-76 cm Szukák: 66-70 cm Súly: Kanok: 48-62 cm Szukák: 37-50 kg 10. Hibák Az előbb említett pontoktól való minden eltérés hibának tekintendő, amely értékelésének pontos arányban kell állnia az eltérés fokával. 11. Kizáró hibák - Felálló fül - Előreharapás, illetve 2 mm-t meghaladó hátraharapás - Kifelé, vagy befelé forduló szemhéjszélek - Orrtükri, ajakszéli vagy szemhéjszéli pigmenthiány - Fogak hiánya - Kifejezetten erős stopvonal - Gubancosodásra hajlamos, gyűrűs vagy egyenes, szálkás szőrzet - Hosszú szőrrel fedett végtagok - Nyugalmi állapotban is ágyéksíkja fölé emelt, és hátrakunkorodó farok - Fentiektől eltérő szőrszín Utólagos megjegyzés: A kanoknak két, teljes egészében a herezacskóban elhelyezkedo, szemmel láthatóan normálisan fejlett herével kell rendelkezniük. A KÉPEKEN NOMÁD PÁSZTOR LAJBI-BÁRÓ






Keresés a honlapon



Üzenőfal


Név:

Üzenet:



Szavazás







Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!