ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON
A Szigetmonostor Községben már a múlt század közepén működő, akkor még hagyományőrző önkéntes tűzoltó egyesületet 2007-ben alapítottuk újra azzal a céllal, hogy a földrajzi helyzetéből adódóan közúton nehezen elérhető szentendrei-szigeti települések tűz és katasztrófavédelmi helyzetét segítsük. Az ÖTE újraélesztésének lehetőségét első sorban Szigetmonostor Község Önkormányzatának köszönhetjük, aki az egykori települési tűzoltó szertár épületét az egyesület rendelkezésére bocsátotta, valamint a Fővárosi Vízművek Zrt-nek, aki egy egyedileg kialakított 1600-as gépjárműfecskendőt adományozott a község önkormányzatán keresztül egyesületünknek. Szentendre Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságával kötött együttműködési megállapodás értelmében egyesületünk a sziget egész területén hivatott segíteni és megkönnyíteni a hivatásos állományú tűzoltók munkáját, melynek létjogosultságát és fontosságát már több esetben alkalmunk nyílt bizonyítani.
Tagjaink képzését, oktatását is a szentendrei tűzoltóság vonulós állománya végezte 2008 tavaszán, akiknek ezúton köszönjük a türelmet és a segítséget, már csak amiatt is, mert tagjaink közül többen is hivatásos tűzoltóként dolgoznak a Szentendrei Tűzoltóparancsnokságon. 