Tanulj meg angolul a neten!
 
 A videók, képek, feladatok, lépésenként juttatnak el a célodig.
 
Kattints ide, és próbáld ki ingyen.

Bejelentés




MENÜ









Egyesületünk 2004. novemberében alakult többszöri megalakítási kísérleteket követően, melyhez a Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai ill. a Pétfürdőn működő körzeti megbízotti csoport tagjai nyújtottak kiemelt segítséget. Az alakuláskori létszámunk 32 fő volt, jelenleg 34 taggal működünk. Az Egyesület megalakításának szükségességét jelentette, hogy a Várpalotai-kistérségben már nem sok „fehér folt” volt, ahol nem működött polgárőr egyesület, illetőleg településünk területén is elszaporodtak a kisebb-nagyobb (főleg vagyon elleni) jogsértések. A település közbiztonsági állapota a helyi problémák összességéből tevődik össze, ezért kezelése és a bűncselekmények megelőzése is csak helyi összefogással lehetséges.

Bírósági bejegyzés száma:   
2.504
Veszprém Megyei Bíróság

 

 

 

 

 

Településünk szerkezeti sajátsságai:
Öskü közigazgatási területe 4.828,5 ha, ebből belterület 180,2 ha, külterület 4.648,3 ha (ebből mezőgazdasági művelésbe vont 1292,2 ha). A település Veszprém megyében, Veszprém és Várpalota vonzáskörzetében, a várpalotai statisztikai kistérségben helyezkedik el, a keleti Bakony lábainál, a Devecseri-árok szélén.
Öskü közigazgatási területe határos északról Tés, Olaszfalu, nyugatról Hajmáskér, délről Sóly, Vilonya, Berhida,  keletről pedig Várplaota és Pétfürdő közigazgatási területével.
A település belterületén a családi házas, un. falusias lakóövezetek jellemzőek. Külterületi lakott hely kettő van, Bánta-puszta major és a Péti-szőlőhegy. A belterületet északról nagy kiterjedésű, honvédségi tulajdonban lévő, lő- és gyakorlótér határolja.
A település belterületét kettévágja a Budapest-Szombathely villamosított vasútvonal. Öskü megállóhelyen valamennyi személyvonat és a gyorsvonatok egy része is megáll. A belterület déli határa mellett húzódik - és egyben a közigazgatási területet két részre osztja - a négy sávosra bővített 8-as (E66) főút.










Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
25 felzárkóztató angol nyelvlecke kezdőknek és újrakezdőknek!

Most teljesen ingyen!