| |
TISZTELT LÁTOGATÓIM! Kérem tekintsék meg a honlapom másik oldalát is! Köszönöm!
Talán, meglepődnek azon, hogy ilyen módon próbálok segítséget kérni, de sok próbálkozás után azaz egy reményem maradt, hogy ha megírok magamról mindent, akkor könnyebben találok olyan személyeket, alapítványokat akik talán segíteni tudnak rajtam, és családomon. Én 52 éves középkorú férfi vagyok. Négy kiskorú gyermekemmel, és feleségemmel rokkantnyugdíjasként egy Szolnok megyei kisvárosban élek. Sajnos 19 hónapos korom óta gyermekparalízisben szenvedek. Helyváltoztatásomat két mankóval, igen nehézkesen tudom megoldani. Ebből kifolyólag 100%-os rokkant vagyok. Állapotomtól független Hála Istennek már 1 éve nekem is van munkám.Lásd az előző oldalt!Igaz, hogy a nejemnek 2008 január 3.-tól van munkahelye, de ettől függetlenül ebből a mókuskerékből amibe akaratomon kívül belekerültünk, külső segítség nélkül nem-igazán tudunk kimászni. Azaz igazság, hogy a nejem állami gondozott volt, az én szüleim meg már sajnos nem élnek.Ezért szülői segítséget nem tudunk igénybe venni. Igaz, hogy közben felvettük a kapcsolatot a nejem édesanyjával, de sajnos nem számíthatunk rá mert Ö is olyan nehéz helyzetbe került, hogy nem tud segíteni. Feleségemmel 16 éve vagyunk együtt, most perpillanat kb. olyan 210-220000 Ft-ból tudunk gazdálkodni havonta. Ez az összeg a nejem fizetéséből ( ami változó ), családi pótlékból ( 64000 - Ft ), rokkantsági nyugdíjból ( 59295 - Ft ) és fogyatékossági támogatásból ( 22800 - Ft ) tevődik össze. Az évek során mindig arra törekedtem, hogy a családomnak minden meglegyen. Ez sikerült is csak sajnos az a baj, hogy egy cseppet elszámoltam magam, és ezért anyagilag teljesen padlóra kerültünk. 220000-Ft-ból 140000-Ft-ot csak a hitelek visznek el. Ebbe a rezsi költség, élelem, ruházkodás, és a gyerekek iskoláztatása még nincs is benne. Jelenleg három gyermekem jár iskolába. 2007 júliusában kértem segítséget a településünkön működő Főnix TV-n keresztül a helyi lakosoktól, de csak annyi pénz jött össze, hogy az akkori hátralékaim egy részét rendezni tudtam. Az akkori hátralékaimat Hála a Jóistennek azóta tudtam rendezni,de sajnos az idei tél miatt megint keletkeztek hátralékaink. Banki befizetésekkel nem vagyunk elmaradva, viszont rezsi költségekkel, és a három gyermekem osztály pénzével sajnos még mindig elvagyunk maradva. És sajnos a tél folyamán jöttek nemvárt kiadások amit szintén rendezni kéne. A téli tüzelő nagy részét jóformán úgy tudtam megoldani, hogy hitelbe kaptuk. Jelen pillanatba olyan 100-150000 - Ft.ra lenne szükségünk ahhoz, hogy ezeket a kiadásokat rendezni tudjam. Van még egy nagyon húzós hitelem ami után 21970- Ft-ot fizetek havonta, és 2012-ben jár le. A Cetelem Banktól vettünk fel 800000-Ft-ot 2006 áprilisában, és ez jár le 2012-ben. Ennek a hitelnek a tisztázására kb.olyan 400000-Ft-ra lenne szükségem.Utána valamivel könnyebb lenne.Tisztában vagyok azzal, hogy ez nem kis pénz, de egy kicsit bízok abba, hogy a hirdetésem ill.a honlapom olvasása után fognak olyan személyek jelentkezni akik talán ebben is fognak tudni segiteni.Tulajdonképpen a lényeg az lenne, hogy a hátralékaimat tisztázni tudjam.Tisztában vagyok azzal is, hogy Magyarországon válság helyzet uralkodik, és ez miatt sajnos nagyon sok család kerül, ill. fog kerülni hasonló helyzetbe mint mi, de azt is tudom, hogy kis MAGYARORSZÁGON ÉLNEK OLYAN SEGÍTENI TUDÓ JÓ SZÍVŰ EMBEREK, akik ezután a levél után felveszik velem a kapcsolatot, és megpróbálnak a családomon segíteni. Még így is elég nehéz, hogy a nejem dolgozik. Kritikát is kaptunk rendesen, de csak sajnálni tudom azokat az embertársaimat, akik nem tudják átérezni a szegényebb rétegben élő emberek helyzetét. Pedig a felhívásokat nézegetve vagyunk egy páran olyanok akik segítségre szorulnának.KÉREM,NE ÉRTSE FÉLRE SENKI NEM ÍGY AKAROM ELTARTANI A CSALÁDOMAT A PROBLÉMÁNK TÉNYLEG VALÓS ÉS MÁR SAJÁT ERŐBŐL NEMIGEN, TUDOK BELŐLE KIMÁSZNI. A gyermekeimet nem-igazán szeretném elveszíteni. Köszönöm azt, hogy elolvassák a honlapomat, és nagyon szépen kérem Önöket, hogy segítsenek. Köszönöm! Most már lassan befejezem a levelem, bízva abba, hogy talán valaki olyan is elolvassa aki segíteni tud abban, hogy anyagi gondjaink egy kicsit enyhüljenek, és ki tudjunk mászni ebből a mókuskerékből. Még annyit hagy említsek meg, hogy a honlapomon leírt dolgok sajnos mind megfelelek a valóságnak. Ezt azért említettem meg mert érdembeli segítséget még nem-igazán kaptunk, viszont kritikát annál inkább.Sajnos a mai Világban bárki kerülhet hasonló helyzetbe. S aki kritizál gondoljon arra, hogy nála is fordulhat még a kocka. Bárki szorulhat még segítségre.12 évvel ezelőtt még én sem gondoltam azt, hogy ilyen nehéz helyzetbe kerülök.Ha valaki segíteni nem tud, vagy nem akar, kritikát nem kérek. OTP SZÁMLASZÁMOM:11773456-00480990 MINDEN SEGÍTSÉGET KÖSZÖNÜNK!
|
|
<
|