|
Válasszunk nevet!Ha kiskutyát veszünk, mindenképpen nevet kell neki adnunk. A hagyományos megszokott nevektől (pl. Buksi, Morzsi) az extrém nevekig (pl. Lasszó, Nyalóka) bármit választhatunk, de ne felejtsük, hogy a név egy életre szól, ennek megfelelően válasszunk. Nem mindegy mit kiabálunk az épp elszaladt kutyánk után, hogy visszacsalogassuk, vagy hogy később ne érezzük cikisnek a meggondolatlanul kiválasztott nevet. - Ha törzskönyvezett kutyát veszünk, alapból viselni fogja a kennel nevét, ahol született. Ez mellett bármilyen hívónevet adhatunk neki.
Mivel a kutyák két szótagnyi hangsort képesek megjegyezni, célszerű a nevet is ehhez mérten kiválasztani. Lehetőleg ne válasszunk túl hosszú vagy kacifántos nevet. Amennyiben mégis így teszünk, igyekezzünk annak egy rövidített változatát használni. A szótagismétlésből alkotott neveket könyebben megjegyzik a kutyák. (pl: Fifi, Dodo, Zizi, Lulu) Azokban a nevekben, amikben sok az f, l, b, p, a, o, u - betű, nehezebben jegyzik meg. Névválasztáskor vegyük figyelembe a kutya nemét /fiú kutyának ne adjunk lány nevet, és lány kutyának fiú nevet, hiszen ezzel nevetség tárgya lesz/, illetve a mérete (pl. Picur), fajtája, kinézete (pl. Foltos), viselkedése (pl. Huncut) is segíthet a döntésben. Választhatunk régi, már jól bevált neveket (pl. Bundás), vagy divatos külföldieket (pl.Scooby), elnevezhetjük híres emberről (pl. Einstein), városról (pl. Róma), más állatfajról (pl. Tücsök) és még nagyon sok mindenről. Kistestű kutyákhoz remekül illenek a bohókás, kedves nevek. (pl: Bubu, Pamacs, Titi) A nagytestű kutyákhoz jobban illenek, és jobban megjegyzik a kemény mássalhangzót tartalmazó rövid neveket. (pl. Rex, Néró, Lord) Fontos szempont a névadásnál, hogy a kutya meg tudja különböztetni a saját nevét a többi szótól, tehát nagyon gyakran használt kifejezésekre és vezényszavakra ne hasonlítson a neve. Kerüljük az Usgyi, Fogdmeg, Gyereide, stb. neveket.
Az, hogy milyen nevet adunk kutyánknak, rólunk is sok mindent elárul. Tehát azért gondolt meg, mielőtt pl. Suttyónak nevezed el kedvencedet. Ha megvan a tökéletes név a kiskutyádnak, utána azt gyakran kell ismételni, hogy megjegyezze és megtanulja, hogy róla van szó, neki szólunk, őt hívjuk. Amíg nem tanulja meg a nevét, kerüljük a becézéseket.
AAba, Abu, Ádáz, Adél, Adolf, Adonisz, Adria, Adus, Afton, Aga, Agi, Agor, Ahmed, Aida, Aisa, Ajax, Akela, Akita, Akkord, Aladdin, Alamuszi, Alaska, Alba, Albin, Aldo, Alex, Alf, Alfa, Alfonz, Ali, Alíz, Almaz, Álmi, Álmos, Álom, Alonso, Amadeus, Amanda, Amarilla, Amazon, Amigo, Ámor, Ancsa, Andrej, Andris, Angi, Angie, Angyal, Ani, Anonymus, Anticiklon, Anubisz, Apacs, Apache, Apó, Apolló, Aramis, Archibald, Ari, Arioko, Argó, Argosz, Ariel, Arlett, Arnold, Árpád, Artúr, Arthur, Arzén, Aspen, Asterix, Astor, Ász, Aszi, Atamán, Atlanta, Atlasz, Atosz, Athos, Attila, Axa, Axi, Axel BBaba, Babi, Bagira, Bag, Bagoly, Bajnok, Bajusz, Bajuszkirály, Bakkancs, Balambér, Baltazár, Balu, Bálvány, Bamba, Bambi, Banán, Bandita, Bandi, Bankó, Barbár, Bárió, Barni, Báró, Bárti, Bártoló, Basa, Batman, Bátor, Batyu, Bátyó, Bábi, Beethowen, Behemót, Beki, Bel Ami, Béla, Belfegor, Bell, Bella, Belló, Belzebúb, Bence, Bendegúz, Bendő, Beni, Benji, Benő, Bento, Benya, Benyó, Berci, Bergengóc, Berger, Beri, Berry, Berta, Bessz, Besszó, Betti, Betyár, Bézi, Bia, Bigi, Bigyó, Bihar, Bijan, Bikfic, Bill, Bingó, Bió, Biri, Birizga, Bismarck, Bitang, Bivaly, Bizarr, Biznisz, Bizsu, Black, Blackie, Blanco, Bleró, Blitz, Blöki, Blöff, Bob, Bobó, Bobby, Boci, Bodobács, Bodri, Body, Bodza, Bogáncs, Bogár, Bogi, Bogyó, Bohém, Bohó, Bohóc, Bojszi, Bojtár, Bolhás, Bolka, Bomber, Bonbon, Bond, Bonca, Bongó, Boni, Bonnie, Bonifác, Bonzo, Borcsa, Borda, Borisz, Borka, Borogyin, Borzas, Borzi, Bosco, Boss, Boston, Boszorka, Boy, Boxos, Böhöm, Bőrös, Böske, Bözsi, Brando, Brandon, Briós, Bronx, Bruce Lee, Bruce Willis, Brumi, Bruni, Brunó, Brutus, Bú, Bubi, Bubu, Buci, Bufi, Bugi, Bukfenc, Buksi, Buldi, Bull, Bumeráng, Bumford, Bumi, Bundás, Burkus, Buster, Butch, Bütyök, Byron C Calypso, Casanova, Castor, Carlos, Carmen, Caruso, Casper, Cecil, Celeste, Cézár, Ceasar, Chaplin, Charlie, Che Guevara, Cherry, Chester, Chivas, Chris, Churchill, Cibere, Cibi, Cibák, Ciccolina, Ciceró, Cigány, Cikcakk, Ciki, Ciklon, Cindy, Cini, Cipó, Claire, Cleo, Cleopatra, Clint, Cliff, Coco, Cofi, Collie, Colos, Columbo, Conan,Cooper,Cora, Costeau, Crump Lee, Cucu, Cuki, Cupák CSCsahos, Csalfa, Cserfes, Cserkész, Csibész, Csikasz, Csilkut, Csillag, Csimbók, Csincsi, Csingacsuk, Csinos, Csini, Csipesz, Csipi, Csipke, Csitri, Csizma, Csobi, Csóka, Csoki, Csonti, Csöpi, Csövi, Csubakka, Csubi, Csucsu, Csuli, Csupor, Csuri, Csutak, Csuti, Csülök DDaffni, Dagi, Daisy, Dali, Dalma, Dalmi, Dalton, Dani, Danny, Danka, Darázs, Dáriusz, Dark, Darling, Darwin, Debby, Délceg, Delon, Demi, Dempsie, Deni, Denis, Derrick, Deutérium, Dézi, Dia, Dicső, Dido, Diego, Dilidodó, Dina, Dingó, Dino, Dió, Diogenész, Dix, Dixi, Dobi, Dodi, Dodó, Dof, Dofi, Dofka, Dojka, Doki, Dolf, Dolfi, Dollár, Dolly, Dolores, Dominó, Don, Dongó, Donna, Dorel, Dorisz, Dorka, Dölyfös, Döme, Dönci, Dönye, Döszi, Drakula, Drapp, Drazsé, Drukk, Duci, Dugó, Dumbó, Duncan, Dundi, Dzsesszi, Dzsihád EÉber, Ede, Edda, Eddie, Edison, Eddy, Edward, Egér, Egmont, Egon, Einstein, Elli, Elly, Elvis, Elza, Emil, Emír, Engels, Eremisz, Erik, Erzsi, Eszes, Eszmeralda, Evita FFacér, Falánk, Fanfan, Fanny, Fáni, Fanta, Fantomas, Farkas, Fáraó, Fatva, Fecó, Felség, Félix, Feri, Feró, Ficere, Fickó, Fidó, Fifi, Fighter, Figó, Fila, Finom, Firminc, Fitness, Fitos, Fittipaldi, Fleki, Flackey, Floki, Fogdmeg, Folt, Folti, Foltos, Forest, Fortuna, Fox, Foxi, Foxi-Maxi, Főnök, Franci, Frakk, Freddie, Freddo, Frédi, Frici, Frida, Fritz, Fröccs,Fruzsi, Fruzsina, Füge, Füles, Füli, Fülöp, Fürge, Fürtös, Fütykös GGandhi, Garas, Gary, Gazsi, Georg, Georgia, Gerry, Gesztenye, Géza, Ghysmo, Gigi, Gigolo, Gilda, Gina, Gizi, Goldi, Goldy, Gogó, Golyó, Gombóc, Gombi, Gonzi, Gorbacsov, Gömböc, Gömbös, Gömbi, Göndör, Grácia, Greg, Gréti, Gringó, Grisa, Gróf, Grog, Gubanc, Gufi, Guru, Guszti, Güzü HHadar, Hadőr, Han, Hanzi, Happy, Haramia, Harry, Hasszán, Hattyú, Havas, Haver, Heki, Hektor, Helén, Help, Hentes, Héra, Herceg, Hetti, Hetty, Hippi, Híres, Hissy, Hiszti, Hófehérke, Hóka, Holló, Hopi, Horka, Hossz, Houdini, Hörbi, Huba, Hugó, Huncut, Hunor, Hunyor, Hurkácska, Hurok, Hurrikán, Hurvinyek, Husi, Hutch IIglu, Igric, Ikea, Íki, Ilo, Index, Indián, Indra, Inga, Inez, Infra, Irma, Iron, Isaura, Ispán, Istók, Ixorn JJack, Jackie, Jaffa, Jágó, Jamie, Jampec, Jankó, Jasper, Jázmin, Jenny, Jeromos, Jerry, Jim Beam, Jimmy, Jockey, Jocó, Jogar, John, Johnny, Joker, Jolán, Jolly, Jonathan, Jorgosz, Joya, Józsi, Juci, Jumbó, Junior, Jupiter KKabos, Kacér, Kadét, Kaffantó, Kafi, Kaja, Kajla, Kajci, Kajszi, Kalif, Kalifa, Kán, Kancsal, Kancsi, Kántor, Kao, Kasztor, Kávé, Kefir, Kelly, Ken, Keoma, Keszeg, Kevin, Kicsi, Kid, Kika, Kiku, Killer, Killy, Kincsi, Kinga, Kira, Király, Kislány, Kistülök, Kitti, Kitty, Kleo, Kobra, Kocka, Kócos, Kókusz, Kolbász, Kokkó, Kondás, Kontra, Kopasz, Kópé, Kópia, Kormi, Kormos, Korzó, Kölyök, Kuplung, Kutuzov, Kutya, Kutyó, Kvantum, Kvarc L Laca, Lady, Ládi, Lajka, Lapka, Lapsa, Larry, Lassie, Lasszó, Léda, Lehel, Leila,Leino, Lempo, Léna, Lencsi, Léni, Lenin, Lennon, Leó, Leon, Leonardo, Lex, Lexi, Lessie, Levi, Lili, Lilien, Lilisz, Limbó, Limonádé, Linda, Lipton, Liza, Lizi, Lizzy, Lobo, Lola, Loli, Lolka, Loló, Loncsos, Lord, Lótifuti, Lotti, Lovag, Luca, Lucky, Ludmilla, Lufi, Lujza, Lujzi, Lulu, Luna, Lupi, Lupó, Lurkó, Lussy, Lux, Luxi, Lüszi, Lütyő M Mackó, Maci, Madam, Madzag, Mafi, Mafla, Maggie, Magic, Maja, Major, Majrés, Malac, Malibu, Málna, Mambó, Manci, Mancs, Mandarin, Mandi, Mangó, Manó, Manson, Manu, Marcang, Marci, Marcipán, Mardel, Marlo, Márka, Maros, Marshall, Marwin, Masa, Masni, Maszat, Maszlag, Matteo, Matyi, Max, Maxi, Maya, Müzli, Mazsola, Meggi, Melák, Melba, Mendi, Menő, Mephisto, Mercédesz, Merci, Mérges, Mester, Metaxa, Metosz, Methosz, Mex, Mexi, Mia, Mici, Micsi, Micsurin, Milady, Milka, Milli, Mimi, Mini, Minyus, Mira, Miranda, Mirkó, Missi, Mitvisz, Modell, Mogyi, Moha, Mókás, Molly, Moncsicsi, Montgomery, Monti, Morcos, Morgó, Mormota, Morti, Morzsa, Morzsi, Mosi, Motyó, Mózes, Mörfi, Mufi, Muki, Mumus, Musi, Musu, Muszi, Mutyi, Mütyür, Müzli N Nana, Nanci, Nancy, Napóleon, Nápoly, Nápolyi, Narkó, Naspolya, Nati, Natu, Negró, Nella, Nelli, Nelson, Néró, Nessy, Nesztor, Nexus, Newton, Nico, Nicos, Niki, Nimród, Nina, Nissy, Nokedli, Nomád, Nudli, Numa, Nurmi, Nünü, Nyafi, Nyájas, Nyalóka OOdin, Ofra, Okonor, Okos, Oleg, Olivér, Orfeusz, Oroszlán, Oszkár, Öcsi, Ördög PPaca, Pacal, Pacsi, Pajtás, Pamacs, Pancsi, Panda, Pandúr, Panka, Panni, Panna, Parádé, Parázs, Pascal, Pedró, Peggi, Peggy, Penelopé, Péntek, Pepe, Pepsi, Perdita, Perec, Petrocelli, Phurba, Pici, Picúr, Pierre, Pille, Pimpa, Pimpi, Pindurka, Pippa, Piruett, Piskóta, Pisze, Piszok, Pitti, Pitty, Pitypang, Platón, Playboy, Pletyka, Plutó, Pocak, Poci, Polisz, Polli, Polly, Pomi, Pompi, Ponga, Pongó, Porcsin, Portás, Potya, Pötyi, Prézli, Princ, Puliszka, Pulitzer, Pumpi, Pumpus, Pumukli, Puszi, Puszedli, Puttony, Putti RRadar, Raffaello, Rambó, Ramszesz, Rámiusz, Ravel, Ray, Rea, Rebeka, Réka, Rénó, Reti, Rex, Rézi, Ribizli, Rififi, Rigó, Riki, Ricky, Rinó, Rintintin, Rió, Rip, Ripi, Robin, Roki, Roky, Rocky, Rokkó, Rolf, Rolfi, Roll, Rolli, Róma, Rómeó, Roni, Ronnie, Ropi, Roy, Roxy, Rozi, Rozsdás, Rubin, Rudi, Rudolf, Rumli, Rüszi S Sába, Saci, Sajó, Sakál, Sámson, Samu, Sánci, Sapi, Sátán, Scarlett, Scott, Scooby, Segéd, Semi, Sheriff, Sherlock, Shiva, Silver, Simlis,Sissy, Sixty, Slapaj, Slapi, Smokie, Snapsz, Snoopy, Solange, Soma, Sonny, Spagetti, Spagi, Sparco, Sparky, Spiky, Stanci, Stefi, Stella, Stuki, Suba, Suhanc, Sumi, Susu, Sutyi, Suzy, Süti SZ Szamóca, Szamy, Szárnysegéd, Szasza, Szeder, Szem, Szemi, Szende, Szeplős, Szeti, Szibi, Szikra, Szilaj, Szimat, Szimba, Szimona, Sziszi, Szivi, Sznuki, Szofi, Szomi, Szonja, Szöcske, Szőrmók, Szörnyeteg, Szpidi, Szufi, Szulejka, Szuli, Szultán, Szundi, Szupi, Szurok, Szuszi, Szutyok, Szütyő T Taco, Tacsi, Tádé, Taki, Talpas, Talvi, Tamita, Táncos, Tangó, Tanne, Tapi, Tappancs, Tarak, Tasli, Tatyó, Táti, Tauha, Taxi, Teddy, Tekergő, Tengó, Tenkes, Teo, Tequila, Téra, Terry, Tetye, Teve, Tégla, Tessy, Tiborc, Tiffany,Tigi, Tigris, Times, Timon, Timur, Tina, Tini, Titi, Titok, Tix, Tixi, Tobi, Toby, Tóbiás, Tódi, Tofi, Tokaj, Tökmag, Tollas, Tom, Tomasz, Tony, Tóni, Topi, Torkos, Toto, Totti, Totya, Töf, Töfi, Töpi, Törpi, Tracy, Trapp, Treff, Trevor, Trinity, Trix, Trixi, Tucci, Turbó, Tutyi, Tücsi, Tücsök, Tüneményes, Tyson, Tyufi, Tyutyu UUbul, Uncas, Urfi, Ursula, Utazó, Ügyes VVacak, Vackor, Vadász, Vadóc, Vagány, Vahur, Vakarcs, Vakond, Valentin, Valta, Varkocs, Vászka, Vazul, Vega, Veréb, Vénusz, Vici, Vidra, Villám, Vince, Virgil, Vitéz, Viti, Vodka, Votán WWalter, Wasabi, Watson, Whisky, Woodoo, Wolf, Wolfi, Wotan XXantó, Xénia, Xixi YYoda, Yoko, Yolimar, Yoyo ZZafír, Zápor, Zazi, Zebi, Zebulon, Zénó, Zeusz, Zila, Zille, Zizi, Zokni, Zola, Zorró, Zandár, Zsarnok, Zsaru, Zsazsa, Zsebi, Zsemle, Zseni, Zsepi, Zserbó, Zsivány, Zsoldos, Zsozsó, Zsömi, Zsömle, Zsuzsa, Zsuzsi, Zsüti
|
|